2024. január 2., kedd

2023 júliusi összefoglaló

A július nagyon elfoglalt, izgalmas hónap volt nekünk :) A szokásos mennyiségű séta, virág, gomba és kozmetika kombó mellé most bejött még a meleg miatti kutyás pancsolások időszaka is. Kétszer voltunk Nagykanizsán, mégpedig először meglátogatni egy kiskutyát, aztán elhozni azt a kiskutyát :D De ha már ennyit utaztunk, akkor azt össze kellett kötni némi túrázással is. Sokat-sokat tereltünk, a kozmiba eljött hozzánk Apacs és Anulu is, valamint Archiet is rendbe kellett tenni, hiszen tenyészszemlére vittem, a hónap utolsó napján aztán be is fedezte Vatrát. Fotóztunk is egyet. Nem unatkoztunk, elhihetitek nekem :D Jó szórakozást az olvasáshoz :)


2023.07.01

Rengeteget kertészkedtem a nyáron amennyire időm engedte, ennek része volt az is, hogy a komposztot át kellett rostálni, amiben a kutyák lelkesen segítettek természetesen, leginkább néztek az árnyékból :D




Ha éppen jött valami szirénázva az úton, arra pedig így reagáltak :D




2023.07.02

Reggeli lustaság ❤



Videó a reggeli sétáról, szépen jönnek mellettem/mögöttem, aztán kilőnek mint a nyíl, amikor engedem nekik :D



Minden napban kell találni valamit, amitől szebb lesz :) Nekem ez általában a reggeli sétán, a parkban sikerül ❤ A terv aznapra egy kis merle állat meglátogatása volt, de mivel jöttek a kutyák is előtte őket le kellett fárasztani, hiszen nem pár perces útról van szó és különben is ki akartam használni a szabad napot maximálisan. :)




Elindultunk Nagykanizsára, de közben meg is álltunk velük egy kicsit, hogy pisiljenek, mozogjanak, mert ott az utcán nem engedjük ki őket, és hát egy kis időt biztosan eltöltünk a kiskutyák között.






A cél, aki miatt elindultunk, az ő volt ❤❤❤ Minden várakozásomat felülmúlta, sokkal sokkal szebb volt, mint a képeken! Örültem is nagyon, meg le is foglaltam azonnal :D







Kérdeztük Patitól, hogy hova érdemes kimenni a kutyákkal a közelbe, ahol lehet egy nagyot sétálni. Bár meleg és pára volt, de nem akartuk kihagyni, ha már ott voltunk, de nézzétek meg a képeket, ez egy csodavilág, megérte ❤









Ez egy hangyaboly. Vattuszka bemutatja a valós méreteit.






Csodás hely, biztosan visszatérünk még ide :)







2023.07.03

Reggeli séta :)




2023.07.04

Lóg a nyelvük a földig :) 



Anulu (U Can't Touch This at Wendigo's Wind) járt nálunk a kozmiban, gyönyörű lett, mint mindig ❤ :)





Egy kis virággyűjtemény a sétáról, és egy kis gyümölcsgyűjtemény a kertünkből. Emiatt is imádom a nyarat egyébként, a színek, formák, ízek, illatok soha nem olyan gazdagok a természetben, mint nyáron.




2023.07.05

Misunak toklász volt a fülében, ezt akkor még csak sejtettem, de sajnos ebből orvos lett, bár ott még szerencsére könnyedén kiszedték neki. Persze sejtettem, hogy az, amikor elkezdte rázni és mire a fülébe néztem két pillanattal később már csak a toklász vékony kis szálacskájának a végét láttam eltűnni. Természetesen nem értem el, úgyhogy gyorssegély megint a Kapuvári Állatorvosi rendelőben, szerencsére azonnal tudtak fogadni minket, így negyed óra csúszással, de be tudtam menni dolgozni. Nagyon figyelek mindig ezekre a növényekre, de mindenhol ott van és egy pillanat alatt bele tud menni nekik a fülükbe vagy a mancsaikba, vagy sajnos bárhova...




Viháncolnak :D



Ez pedig az aznapi vacsorám a kertből, ők is kaptak mindenből :)



2023.07.06

Reggeli séta elején rohangálás. A réten keresztül mentünk a parkba, ezt imádják, mert viszonylag nagy tér és lehet rohanni ész nélkül. Na ez van a videón :D



Aztán a szokásos séta közbeni képek, ezeket szeretem a legjobban :)






2023.07.07

Az előző naphoz hasonlóan kezdődött a reggelük. Rohanással :D





Délután annyira meleg volt, hogy máshol nem is lehetett kibírni csak a vízparton, vagyis a vízben. Imádják!!!! Gyakrabban kellene vinnem őket ide.










Aztán egy kis szokásos virágaim a kertben kitérő :D



2023.07.08

Tereléssel kezdtük a napot, Kuzuri munkájának egy részét meg is örökítettük :) Annyira ügyes ez a kicsike kutya ❤ A többiek is tereltek, de valamiért videó most csak Pipicről készült. 



Leszedtem az egrest, masszív káromkodások, sziszegések és jajgatás közepette, ugyanis tele van rohadt nagy tövisekkel, és nem adja olcsón a gyümölcsét, viszont mivel a két kis bokor roskadozik tőle, valamit kezdenem kell vele, mert ennyit nem eszünk meg csak úgy. Savanyú íze ellenére szeretik a kutyák, kapnak is rendszeresen belőle :)



Van egy kajával tölthető kong játékuk, Kuzuri imádja, bár nagyon gyorsan megtanulta, hogy jönnek ki belőle a legegyszerűbben a tápszemek, úgyhogy nehezítve  feladatot nagyobb szemű étellel töltöm meg neki a kongot, tiszta ideg ilyenkor, hogy nem jön ki a kaja XD




Itt pedig Kuzuri szeretne játszani Archieval, de az már megunta, hogy mindig csak a haját tépi a nővére :D



2023.07.09

Egy kicsit ledőltünk pihenni az árnyékban, amikor is megnyílt a pokol kapuja és maga a sátán kutyája szállt fel belőle lángcsóvákkal körbevéve :D Igazából nem, Pipic anya kicsi gyíkocskája, köze nincs a sátánhoz, csak kicsit hiperaktív :D  De azért jól hangzott :D




2023.07.10

Séta, munka, Milpro, qrva meleg, pancsi, vihar, gyagyás kiskutyák. Napunk.





Ilyen időben mi mást is tehettünk volna? Munka után kutyák kocsiba be és irány a víz... díjazták az ötletemet, itt az első videón ahogy Vatra becsapódik a vízbe az mindent megér :D (természetesen előtte óvatosan beengedtem őket, hogy ne hirtelen érje a hűvös víz)






Az ilyen nagyon meleg után szinte törvényszerű, hogy vihar lesz. Éppen csak hazaértünk onnan ahol a kutyákat úsztatom (kb. 20 km) már jött is az eső. Nem baj ennél vizesebbek már nem lesznek és meleg is van. Majd megszáradnak, lepereg róluk a sár és a homok és kész is :)



Egy hónapja ültetett kis fügém :) Alatta a két nem normális :D





2023.07.11

Kuzuri valami szirénát hallott, amire szinte minden esetben így reagál, nem csak ő, de a többiek is az udvaron :) Én meg imádom :D



Sétáltunk, majd megérkezett végre a várva várt sárgabarack is. Nem volt még igazán érett, így halasztottam a lekvárfőzést. Misu meg akkora hajat növesztett magára, csak néztem, hogy honnan, de imádom, olyan cuki vele :D






2023.07.12

Szokásos, ám korántsem unalmas átlagos napunk :) Tele szépséggel :)








2023.07.13

Óriási vihar volt éjszaka, Vatra szerint az autó alatt a legkényelmesebb és legbiztonságosabb aludni :D A séta során a parkban is láttam, hogy rengeteg kárt okozott a vihar, főleg vadgesztenye és hársfa ágakat láttam letörve, de volt ahol kidőltek fák is, egészen vastag törzsűek is, többen. Sajnáltam őket nagyon, de a természet az ilyen. 














Sor került a sárgabarackra is, nem vagyok vele elégedett, de hozott anyagból dolgozunk, így is finom lesz :) Különben is a gyümölcsöt (is) meg kell becsülni, és el kell tenni amennyi van. 




Ők a múltkori egres és málnalekvárok. Mivel én nem cukrozok agyon semmit, a málna is fanyar, gyümölcsízű, az egres viszont melegen nem ízlett igazán, bontani még nem bontottam belőle,de el fog fogyni :)



Ügyes voltam anya? Megfogtam a legyet, látod? :D



2023.07.14

Átlagos nap, képekben. Nem kell túlragozni :)














2023.07.15

Reggeli séta, szép szombati napunk volt, picit siettem, mert még meg kellett fürdetnem Archiet hiszen délután jelenése volt :)




Szóval szépült a fiatalúr, mert tenyészszemlére vittem Sárvárra, hiszen vele tervezem Vatra utolsó almát, nagyon kíváncsi vagyok mit raknak össze ők ketten :) Csípőjét, könyökét és a vállát már megnézettem és megrendeltük nekik a genetikai tesztekhez szükséges csomagot is. Minden készen áll majd arra, hogy Archieból apuka legyen ❤







Archieval a ringben. Tenyésztésre JAVASOLT eredményt kapott, nagyon büszke vagyok rá és persze boldog :)



Közben Kuzuri kihasznált mindenkit egy kis pocaksimi begyűjtésre :)



Utána otthon még pihentünk egyet a kertben, persze hogy ott hiszen ha csak tehetem velük együtt csinálok mindent :)








2023.07.16

A reggeli rohanásban azért megörökítettem az éppen kinyílt dísznapraforgómat, olyan csodaszép :)



2023.07.17

Reggeli séta, majd Apacs (Black Sabbath at Wendigo's Wind) érkezett wellnessre. 








2023.07.18

Reggel sétával kezdtük, majd délután a pisiszünetnél Vatra úgy döntött, hogy napozik egy kicsit :D Az utolsó képen pedig Tigi, aki simán kiválogatja a nyerskaja közül is kiválogatja az izületvédőt :D





2023.07.19

Reggeli csipátlanítás, avagy ahogy a fiaim ezt intézik XD Majd a séta képei és virágok, reggel és este is kimentünk velük, szeretik :D Átlagos, szépséges nyári nap :)






Futás! Gyönyörű zöld minden, virágok mindenhol, úgy szeretem ezt az időszakot ❤





2023.07.20

Napunk :)








Kifogyott az aniflexis doboz, és Pipic szerint az utolsó aprócska porszemnyi sem mehet kárba :D Természetesen nem maradhatnak ilyen tárgyakkal felügyelet nélkül, hiszen annyira könnyen történnek balesetek, beleszorul a feje stb. 



2023.07.21

Kuzuri ilyen türelmetlenül várja mindig, hogy végre eldobjam a labdát és rohanhasson eszetlenül utána :D



Van az úgy, hogy a séta nem úgy sikerül, mint azt terveztük :D Nem csinálok belőle ügyet, egyrészt egymásból is kiszedegetik, ha pedig nem akkor kefével pár perc alatt megoldom. :) Ezek legalább nem veszélyesek, mint a toklász, azt nagyon utálom...








Megérkeztek Archie és Seth mintavevői. Ők lesznek a H2 és G2 almok apukái, ez a néhány teszt még nekik hiányzik. Most már csak néhány hét és fény derül az ő genetikájukra is. Azért szeretik a kutyások ezt a tesztet, mert nem csak a genetikailag szűrhető betegségeket nézik vele, hanem a színhordozást is. 



2023.07.22

Térfigyelő kamera 💙





Ez pedig elvileg a virágoskertem, de minden van benne, csak virág nem :D A komposztból kikeltek a tök és paradicsommagok, és mivel a cél ott egy zöld sarok volt, az megvan, így meghagytam a benne lévő növényeket :D



Sheldon (Don Corleone at Wendigo's Wind) hosszas rábeszélés után végre kipróbálta a terelést, és igazán tehetséges! Nem a kutyát, hanem a gazdit kellett rábeszélni :) Nálam volt a Nikon, így készült néhány kép róla. 











A reggeli terelés után elindultunk Nagykanizsára érte ❤❤❤ Adrinál fog élni, ők Love-nak én azóta is Lávának hívom. Hivatalosan pedig Piece Of Happiness Orchidea :)






Mivel mostanában ha kiruccanunk valahova, akkor utána szervezünk egy kisebb túrát is, most Zalahalápra esett a választásunk, én már voltam itt egy éve és imádtam, szóval most vissza akartam menni, hiszen majdnem útba esett és én ősszel voltam, most meg nyár van, kicsit mást mutat majd a hegy. Az itt készült képeket időrendben tettem fel, sok magyarázatot nem igényelnek, csak élvezzétek, ahogy mi is a túrát :)












































2023.07.23

Selyemakácom is egyre szebb ❤ Ma nem sok kép készült, egy Kuzuriról, ahogy egy almaecetes gumicukrot egyensúlyoz az orrán. Néha ő is kap egy szemet, mert nincs benne hozzáadott cukor, sem más, ami káros lehet neki, vagy akár nekem.  Meg egy Láváról, amit Adri küldött ❤





2023.07.24

Szokásos reggeli sétánk, a nem szokásos de most épp szezonális gazmagok begyűjtése, és néhány cuki kép erről a kis tömör gyönyör kiskutyáról ❤❤❤








2023.07.25

Amikor ráérős a séta, akkor nagyon szeretem közben a többi élőlényt is megörökíteni a kutyákon kívül, legyen az növény vagy állat, de ezt már úgyis tudjátok. Ez a mai nap ilyen volt. Nagyon szeretem, kikapcsol, rácsodálkozok ezekre a teremtményekre, olyan nyugtató ez ilyenkor, csak nézed őket és tanulsz tőlük. ❤




Épp észrevettem, hogy egy poszméh virágport gyűjtött, le is kellett azonnal fotózni, sőt videó is készült róla ❤










A sétáról egy kis videó is készült :)





Misu fenékszőre :D Lassan az egész kutyát be tudnám fonni, olyan szőröket növesztett magára mindenhol :D



Egy kevés az otthoni növényekből is ❤





Nagyon koszos Láva :D Pancsol, mert meleg van, de nem baj, szeresse csak a vizet az sose árt :)



Kuzuri szemétkedik Archieval, megfogja a lábát, majd a haját is, ez a nagy mafla meg hagyja neki :D



Pipic koszos de természetesen így is bemászik az én ágyamba... mindegy van mosógép. 




Zsonglőrködik a labdával :D




2023.07.26

Szakadó esőben tréningeztük a kutyákat aznap, de hát egy kis eső nem veszi el a kedvet és a lendületet, ugye? :D Van esőkabát, van gumicsizma, meg hát majd megszáradunk, meleg van :D Misu kezdett, nagyon szeretek vele dolgozni, jól irányítható, ügyes, lelkes kiskutya ❤




A következő a nagyon lelkes és ügyes Pipic volt, megy mint egy kis motoregér :D A bal ívei még mindig kisebbek, ez lehetne szebb és jobb, de azért gyakorolunk, hogy ezt megoldjuk :)




Archie volt a következő, alakul, ha lassan is, nagyon élvezi a dolgot, a barik hajkurászását, de még nem érti a lényeget. Nem baj, egyszer majd leesik neki is :D



Végül Tigi, ő a legügyesebb, de neki van a legtöbb tapasztalata is a terelésben. Már próbálom karámon kívülről irányítani, látszik, hogy néha még nem egészen érti, de egyébként nagyon ügyes :)



Délután Zsoltival sétáltunk, és mivel nálam volt a Nikon, mert akartam ilyen jó kis nyári képeket a bandáról, most ezeket is megmutatom :) Nem lett olyan sok, hogy külön posztot írjak róla, viszont ahhoz egészen jók, hogy megmutassam :) Most nem írom külön a nevüket oda, mert már mindenki ismeri a csapatot :) 






















2023.07.27

A reggelt a szokásos sétával kezdtük, majd Pipicet megfürdettem, mert ömlik belőle a szőr, igaz a fürdés most annyit nem segített rajta, mert továbbra is ömlik belőle a szőr :D  Kaptam képeket Láváról és Apacsról is ma :) 
















2023.07.28

Ma Mia és gazdája csatlakoztak hozzánk a sétára, jólesett beszélgetni egyet, hiszen ezer éve találkoztunk, minidg nehezen hozzuk össze :/



Csináltam róluk otthon is pár képet, csak mert cukik voltak :)





Minden egyes nap gyönyörködök a kertben is, egyszerűen imádom, ahogy egyre több virágom és növényem van, csodálatosak :)









2023.07.29

Pihenőnap ❤





2023.07.30

Szépséges virágok a kertből és szépséges Pipic ❤❤❤ 









2023.07.31

Türelmesen várnak, hogy megadjam az engedélyt a kilövésre :D Értsd a kocsiból való rakétavillámistennyila sebességű távozásra. 



Készült egy rövidke videó is a sétán, látszik, hogy nagyon-nagyon meleg volt már reggel is:




Aztán július utolsó napján Archie befedezte Vatrát. Gondoltam teszünk egy próbát, úgysincs még Vatra időben, erre Archie, aki életében először fedezett, olyan három másodperc alatt tért a lényegre, és elsőre össze is hozták. Séta után munka előtt :D Borzasztóan kíváncsi vagyok ezekre a kölykökre, ha sikerül a fedeztetés. 



Aztán a sétát, meg a fedeztetést egy ilyen szép kis rágcsálnivalóval vezették le :D Jó napjuk volt. :D




Délután is kimentünk még egy körre, akkor már Vatra nélkül, mert sok volt az ivaros kan és nem akartam megzavarni szegényeket egy főtüzelésben lévő szukával. 



Este összehoztak még egy menetet, kell a kép bizonyítéknak, ha valaki nem hiszi el a szülők kilétét :D Mondjuk olyan meg nem is kap kiskutyát :)



A hónap végére pedig néhány kép erről a szépséges merle kisállatról 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése