2019. május 30., csütörtök

Év végi túrák, meg egy év eleji is

Igazából nem is csak év végi, mert átcsúszott ez januárba is. Teljesen hihetetlen, hogy volt erre is időnk, de a két ünnep között direkt nem dolgoztam, kellett egy kis pihenés, feltöltődés, bár ez is elég aktívra sikerült, a napi 10-15 km sétával, kutyázással.

December 27.

Kérdő tekintetek, na ma hova megyünk, mit csinálunk? :) Pontosan tudják, hogy ha mindenki jön, akkor abból séta vagy kirándulás lesz, azt is, hogy ha a bringa is a kocsiban van, akkor el is fáradnak. Azért itt is Vatra a legviccesebb ott hátul :D



Szeretnek ásni, a sétákon általában hagyom is nekik, mert miért ne? Itt találtak valami óriási túrást, gondolom lakott ott valami állat is, aminek érezték a szagát, így jól el is szórakoztak vagy negyed óráig azzal, hogy kaparták a földet :)



A túra során elmentünk magaslesek mellett is, ahol kipróbáltuk, hogy Vatra vajon ehhez is elég őrült és ügyes-e. Azt hiszem a videó magáért beszél. Természetesen nem kockáztattuk, hogy leessen, Norbi alul figyelt rá, én meg felülről fogtam meg amikor már nem tudott volna tovább mászni, de ez a kutya döbbenetes. Gondolkodás nélkül jött és mászott egy olyan létrán, amin még soha életében nem próbálta ki magát, sőt nem csak ilyen, de semmilyen létrán sem. Akkora akarat van benne félelem nélkül, hogy elképesztő. Bár ez a kombináció néha elég veszélyes tud lenni, nekem kell figyelnem rá mindig, hogy ne nyírja ki magát...




Fahíd a Répce felett, azért ez majd Nikonnal is ismétlést kíván, van fantázia a helyben ❤️



Szaladgálás a töltésen. Ők nem fáztak, igaz akkor nem is volt nagyon hideg, még a Nap is sütött. A hideg utána jött, januárban. Sár volt, óriási sár :D De a kutyákat az sem zavarta, hogy december vége van, simán úsztak a Kardosban, a Répcében és az Ikvában is :D Mert akkorát sétáltunk, hogy mindegyiket érintettük, szeretem ezt a kört, de ez gyalogosan jó a terep miatt. 




Időnként felfrissítettem nekik a kullancs elleni védelmet az illóolajos permettel, ez ennél a két hülyénél masszív szinkronfetrengést eredményezett... Bolondok, le akarták dörgölni magukról a szagot :D Videófelvétellel is sikerült megörökíteni, mert perceken keresztül hemperegtek :D






Csalhatatlan jeleit találtuk hódok jelenlétének ❤️♥️❤️ NEM Vattuszka darálta le a fákat, bármennyire is úgy néz ki a képen, tényleg hódok laknak a Kardos partján :) Sosem láttam még azelőtt, sem az állatokat sem a rá utaló nyomokat, most meg egyre többet, és nagyon jól van ez így!



Egy egészen kicsit sárosak lettünk a végére. De ez ilyen. Kutyák megszáradnak, lepereg, a többinek meg ott a mosógép. Nem ügy.





December 28.

Másnap meglátogatott minket Évi és Stifler. Akartunk egyet kirándulni, beszélgetni, kutyákat lefárasztani, így megismételtük az előző napi kört, még nagyobb sárban. Jó sok séta volt ez az év végén, de így is kellett lennie, ledolgozandó a karácsnyi kaját. Persze az edzést se hanyagoltam ott sem, de az nem a kutyákkal folytatott tevékenység. De sokkal jobb volt sétálni, mint otthon tespedni a tv előtt, azt amúgy sem szoktam...



Azt hiszem említettem már, hogy mennyire szeretem ezeket a lassított felvételeket a dinamikusan mozgó kutyákról :) Na most hozok többet is. A Vatráról csüngő sárhalmokat érdemes figyelni, de a többiek se semmik :D Hozok is most többet belőlük. Őrültek... 








Január 4.

A következő túránk sokkal-sokkal barátságtalanabb időjárásban történt, mint az előzőek. Viszont csodás dolgokat mutatott a természet :)

Ilyen az amikor a vadak kiszabadulnak az autóból :D



Szaladgálnak összevissza, élvezték a havat, bár nem volt sok, meg hát nekik a hideg az teljesen jó, szeretik. Ha hanggal nézitek, a háttérzaj több száz vadliba éneke, ami a videón nem látszik de élőben eléggé döbbenetes látvány volt, ahogy a földön pihentek és hangoskodtak, de az is amikor repültek, és mind egyszerre váltottak irányt. Sose láttam még ilyen mennyiségű madarat egyben.




Itt talán jobban látszanak, de a hangjuk is nagyon durva. Hálás vagyok a januári természetnek, hoyg ezt megmutatta nekünk, élőben fantasztikus élmény volt!




A végén pedig így szabadítom rá a világra a falkát. Ijesztőek ugye? :D



Ennyire volt hideg. Patkányra ráfagyott a hó, mivel földszintes szegény :D Norbi ki is jelentette, hogy ő többet hóban nem hozza ki őket, mert nem tetszett nekik így a séta. Az enyémeknek bezzeg nincs ilyen bajuk, ezeknek mindig tetszik a séta.




Még akkor is megyünk ha így be kell öltöznöm :D Simán megállta volna a helyét a cuccom még z oroszoknál is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése