2014. május 27., kedd

O'neil fotózás

2014.04.05.-én volt a dolog, csak hogy kronológiailag is sorrendben legyünk, bár régen ez nem nagyon érdekelt, most már jobban. 

Tamara felhívott, hogy menjek át, mert kellene neki valami jófajta fotó O'neilról, mert mivel szépen szerepelt a Cruftson, ezért a képe bekerül az itthoni egyetlen kutyás lapba. Gondolkodtam, hogy miféle fotót lehetne csinálni, aztán arra jutottunk, hogy ha már ilyen volumenű az eredmény, akkor a kép se legyen már egy szimpla mezőn. De hova is menjünk? Aztán beugrott, hogy Fertőd, kastélypark, hát persze! Gyönyörűen karbantartott, csupa fű, csupa virág, patinás szép épületekkel, tökéletes! Tamara megfürdette a jószágot, szépen csinibe öltözött, és kimentünk a kastélyhoz. Nekem a hajam égnek állt, mert a Nap hol sütött, hol nem, de inkább nem, de az időpontot tekintve és a képeket utólag nézegetve ez nem is volt végül akkora probléma, mert nem lett árnyékos a kutya egyetlen testrésze sem. Szóval ameddig én a Nap miatt aggódtam Tamara a szél miatt bukott ki, hogy nem bírja úgy tenni a kutyát, hogy valahol a szél ne borzolja a szőrét össze. Szóval kb. egymás hülyeségén röhögtünk :) Azért így belegondoltam, hogy kívülállóként mit láthattak az emberek... Adott egy elegánsan felöltözött nő, az egyik kezében póráz, a másikban kefe, a póráz végén a kutya, többnyire akasztásnak tűnő pózokban, leginkább mozdulatlanul, közben jutalomfalatok repkednek mindenfelé. Tőle pár méterre egy másik idióta a kezében fényképezővel, a kavicson térdelve, és hasalva bőszen kattogtatja a masinát, közben adja az instrukciókat, hogy a kutya melyik lábát épp hova, merre kellene tenni, vagy hol borzolja a szél, vagy éppen egy kis időt kértem, hogy az addigi képeket visszanézzük. Szóval a kívülállóknak kész kabaré, nekünk komoly munka :) (másrészt én meg azon röhögök, amikor a nép telefonnal, felülről, automatán fotóz bármit, na idáig meg én nem ereszkedek le :) ) Teljes mértékben hobbifotósnak tartom magam, nem vagyok profi, de igyekszem tanulni, csiszolni a dolgon és az ilyen alkalmak erre tökéletesek. Elszórakoztunk szerintem egy órát biztos...  A rengeteg képből első körben kiválogattam, ami teljesen alkalmatlan lett volna bármire is, aztán a többit elküldtem kicsiben Tamarának, hogy válogasson. No itt nem mindig volt egyetértés, mert amit én képileg szépnek láttam, ott Tamarának nem tetszett a kutya, illetve ahol neki tetszett az eb, nekem ott voltak bajaim a képpel magával, ahol meg minden jó volt, arra Tamara közölte, hogy vállalhatatlan a feje a képeken, mondtam, hogy photoshoppolhatunk rá zacskót is, de azért csak sikerült kiegyezni a végén :) Ők lettek a kiválasztottak:

DSC_7576_kicsi

DSC_7613_kicsi

DSC_7637_kicsi

Nagyobban pedig ITT tudjátok megnézni. Ha nem is 100%-osan de azért viszonylag elégedett vagyok a képekkel. Ja a vicces a dologban, hogy az újságban elcseszerintették a dolgokat, mert az eredmény bekerült, a kutya nevével, de a kép nem... Mondtam Tamarának én biztos, hogy reklamálnék, ha már egy kép miatt órákat dolgoztunk :)

folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése