2021. március 15., hétfő

2020 novemberi összefoglaló



2020.11.01

Novembert is egy nagyon-nagyon jó kis nappal kezdtük, tréning, majd egy rövidke túra a tréning helyszínéhez nagyon közel. Sokkal többnek tűnt egyébként, mert rendesen hegynek fel majd le gyalogoltunk, de a kutyák rettenetesen élvezték és mi is. Itt az új verdában tömörülő kiskutyáim, még nem volt átpakolva a boxsor, azóta persze már sokszor tettem be illetve pakoltam ki, mert hát nagyon is kihasználom a kocsi rakterét és imádom. A következő képeken telefonnal készült rohangálós, mindenféle képek aznapról, illetve EZEN a linken megtaláljátok a fényképezővel készült képeket is. Érdemes rákattintani, ha még nem láttátok korábban :) A Bakony egész egyszerűen fantasztikus, mindig is szerettem, és ez az őszi színkavalkád egy egészen varázslatos hangulatot kölcsönzött neki. 








2020.11.05

Nafta éppen tüzelt, ezért volt ennyire tolakodóan játékos Nudlival, aki nem annyira vette a lapot, bár nem gond, mert mást szántunk Naftának :) Ha esetleg telefonon nézed a posztot, sajnos előfordul, hogy nem mutatja a beágyazott videókat, ezzel sajnos eddig nem tudtam mit kezdeni. 


2020.11.08

Talán az utolsó tréningek egyike volt amin tavaly részt vettünk, hiányzik is nagyon, de hamarosan... Misuról készült néhány kép aznap, nem voltunk túl sokat, mert aznap még volt egy körünk Szadára, Nafta vőlegényéhez is. 












2020.11.09

A nagy tesó ilyen kedvesen mosdatja az öcsikéjét, avagy a kemény fiúk, Tigi és Misu gyengéd pillanatai ❤


Csoki a tacsi kifeküdt a fürdés után, Misu meg szolidaritást vállalt vele, így ő is :D


2020.11.11. 

Így néz ki az, amikor Tigi túlságosan hevesen örült az apjának, a mandulájáig benyalva neki de szó szerint. Logan egy darabig tűri, meg elfordul, meg ott hagyja, de Tigi csak megy utána hevesen örülve, és ilyenkor aztán betelik a pohár :D Olyankor Tiginek mozdulatlan kuss van, különben jön a büntetés :D Na ezt látjátok ezeken a videókon :)



2020.11.12

Misu és Fehér, a csodálatosan szépséges szamojéd kislány játszanak a kozmetikában ameddig a gazdit várjuk :)


2020.11.13

Simán csak életképek a mindennapi munka során. Vatra kíváncsian nézelődik, hogy ki érkezett meg a kozmetikába :) Nem volt túl nagy a hasa egyébként, pedig itt épp csak két hete volt hátra az A2 alom érkezéséig. 




2020.11.14

Roxy nagy kedvence a kutyáimnak, ha van időnk szinte mindig játékba fullad a kozmetika utáni fotózás :D Hatalmas egy állat, de szerintem a légynek se tudna ártani, nagyon szeretem kozmetikázni :)



2020.11.18

Életképek a kozmiból, mint mindig :)





2020.11.21

Ez egy elvileg egy személyes szállítóbox... Imádják, mindenféle boxot imádnak, a Fifigazdik meggyőződéseivel ellentétben, akik szerint állatkínzás boxba zárni a kiskutyát :) Nem én küldtem be őket, egyszerűen szeretik.



Nafta úgy gondolta, hogy ne csak a vendég kapjon ápolást, hanem ő is :) Meg kellett örökítenem mert nagyon cukik voltak :)


2020.11.22

Ekkora volt Vatra pocakja 8-9 nappal a szülés előtt. Nem nagy, de így is lapult benne 5 kiskutya :)



Kirándulás Sopron mellett, Vatrát már nem mertem magammal vinni, aztán azóta nem is voltunk, pedig ez egy gyönyörű hely, és rendszeresen sétálnak itt a barátaink és mi is fogunk, amint a kiskutyák oltásai rendben lesznek, és nem kell attól tartanom, hogy összeszednek valamit. 









2020.11.25

Terítettem le a garázsban linóleumot, hogy majd azon legyen a leendő kiskutyáknak a kutyaovi, de arra nem számítottam, hogy az egész falka azt élvezte, hogy kopognak rajta a karmaik, összevissza rohangáltak rajta jó 20-30 percig mire megunták :D Vannak ötleteik néha :D


2020.11.27.

Vatra vemhesen, néhány nappal a kicsik születése előtt. Mindig így fetreng és kiköveteli magának, hogy valaki mindig simogassa a hasát. Mondjuk mindent kikövetel magának, nem csak ezt :D




Kaptunk vágásból strucclábakat :D Olyan, mint valami dinoszaurusz alkatrész, így muszáj volt megörökítenem, egyébként szinte maradék nélkül tüntetik el, csak a lábszárcsont közepe marad meg. 








2020.11.28

Kertészkedtem kicsit, a komposztot forgattam át a kertben, amihez lelkes segítségem is volt. Vatrával kapcsolatban már olyan gondolataim is voltak, hogy SOHA nem fog megszülni, mert tényleg nem úgy nézett ki... Az egyetlen különbség a nem vemhes és a nagyon vemhes Vatra közt, hogy utóbbi állapotban kicsit lassabban rohan a labda után...




Diesel mindenféle vélt és valós állatokra vadászik, ilyenkor nagyon koncentrál és ha zajokat hall forgatja a fejét, irtó aranyos ilyenkor :D




2020.11.29

Misu két óra tömény labdázás után még így szivatja a többieket :D Nem normálisak :D



Mazikeen is gyorsan nő, szinte mindig máshogy néz ki ahányszor látom, az ő NOVEMBERI KÉPEI ezen a linken találhatóak meg, róla szinte havonta készül külön poszt, mert sok képet kapok róla szerencsére. 

Készült most külön három poszt még két Wendigo's Wind legényről is, az elsőn Saints Never Surrender at Wendigo's Wind csodás képei, a másodikon Quantum Madness at Wendigo's Wind, a harmadikon pedig ők EGYÜTT csodálhatók meg, kattints bátran a bekékült linkekre hozzá. Érdemes, mert csodaszépek ❤

A következő posztok nagy része jóóóóó sokáig szinte kizárólag a születendő és a cseperedő kiskutyákról fog szólni, kimaxolt cukiságfaktor, sok-sok kép és videó fog következni :) 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése