2020. szeptember 5., szombat

2020.májusi összefoglaló

Május bővelkedett eseményekben, sokat kutyáztunk, jó is volt nagyon, ezért csúsztam viszonylag sokat a posztokkal, mert időbe telt a sok-sok képet feldolgozni.

2020.05.01  

Május elsejét sétával ünnepeltük, méghozzá Éviéknél Sármelléken. Az erről készült poszt, sok szép és kevésbé szép, de aranyos képen ITT OLVASHATÓ.  Érdemes megnézni azt gondolom, én mindig szeretek olyan posztokat olvasni, vagy csak képeket nézegetni, ahol a kutyák önfeledten boldogok :)

Ez a kedvenc képem akkorról, a többit meg a fenti linken megtaláljátok :)




Aznap nem csak a séta volt izgalmas, hanem a vacsorájuk is. Rokonságban történt csirkeállomány csökkentés miatt kaptunk friss csirkefejeket, közte egy kakast is, ezt a következőképpen tálaltam Tiginek, lévén ő a főkukis a társaságban, egye ő a hímneműt. (A többieké is hasonló volt) A tál tartalma a következő: kakas és csirkefejek, csirkecombfilé, saláta, tojás, lazacolaj és sörélesztő. Nem volt panasz. 



2020.05.04

Dieselre került a sor aznap, hogy fürödjön, és ameddig elmentem törölközőért, addig Misunka elkezdte szépen komótosan végignyalogatni Diesel vizes fejét. Nem tudom mi volt az indítéka, mindenesetre borzasztóan aranyosan művelte ezt, úgyhogy meg is kellett örökíteni :) A blogra is került a megszáradt, szépséges Dieselről (és Misuról is) néhány kép, ezt ITT OLVASHATOD. 



Szépséges lepkécske ❤



2020.05.07

Van a bandának egy ezer éves kong játéka, csont alakú, már a plüss részek rég nincsenek meg, de ha nagyon nyösztetik a síp még működik. Na ezt szokták egymástól elrabolni, úgy, hogy jobban cseleznek, mint bármelyik focista, bár azokat ilyen erőszakos tettek után hordágyon szokták kivinni, ezek meg nem is nyikkannak. Na ezt sikerült levideózni most, de ahogy mindig is a végén Logané a cucc :D



2020.05.08

Nafta szárad. Kötélidegei vannak. Unalmas pillantásokkal mintha azt mondaná: Már megint? Hát jó... :D



2020.05.09

Misu így alszik a kozmetikában. A legteljesebb lelki nyugalommal álmodik valamiről, az sem zavarja, hogy közben belepi az épp kozmetikázott kutyáról lehulló szőr. Otthon érzi magát, hisz szinte a kozmetikában nőtt fel 💛



Zénónak már sokkal kevésbé tetszik a szárítás, ő nem alszik békésen, viszont hősiesen tűr :D



 
Néhány kép a kutyák fürdetéséről, szárításáról, természetesen befogtam dolgozni tesógazdikat is, ne csak nézelődjenek ha már ott vannak :D

 

 

 

 
 


A kozmetikázás után elmentünk közösen sétálni és remek illetve vicces képek is születtek, meg egy külön blogbejegyzés is, amit ITT OLVASHATSZ.



Aznap esti, kicsit zsírosabb menü, ami a nagy séta után nem is ártott nekik, csirke törzsek, marha nyesedékkel megtöltve, hogy a csontos és hús arány is megfelelő legyen. Ezek viszonylag nagy adagok, de ilyenkor másnap vagy előtte nap kevesebbet kapnak, illetve akkor kapnak ilyesmit, amikor nagyobb sétát tettünk vagy tréning volt. Ha napi szinten ezt kapnák, abból elhízás lenne :)



Így várják az engedélyt és kezdenek el enni amint megkapják :)



2020.05.10

Remek tréningeken vettünk részt ezen a napon Szentgálon  Kratosz kutyaiskolában. Ennek összefoglalásaként, pontosabban az őrző-védő tréningek összefoglalásaként készült el ez a kis videó. Szerintem évek óta nem csináltam így videót, hogy összevágva, szerkesztve, zenével, de ez igazán megérte. Jó szórakozást hozzá Nektek! :)



Természetesen rengeteg fotó is készült, ráadásul nagyon-nagyon jól sikerült fotók a kutyákról, ha nem láttátok, most pótolható :) Külön linken Madly és külön a többiek, mert rengeteg a kép, jobbnak láttam kettészedni:






2020.05.11

Misunka néhány órára lefoglalta magát ezzel a fél szürkemarha gerinccel. Ezeket mindig a kozmetikában kapják, vagy ha itthon akkor is ketrecben, hogy ne úgy rágják, hogy földes vagy koszos lesz, mert úgy nagyon koptatja a fogaikat. El van vele, elfárad és addig is békén hagy :D



2020.05.13

Támaszkodik nekem a kis lábaival a kozmetikában és vigyorog. Megzabálom ezt a kutyát :D



2020.05.14

Misu és mögötte Tigi így alszanak a nyitott ketrecben az üzletben. Misu orrmozgása valami egészen fantasztikus :D Teljesen maguktól mennek be oda, az ajtó nyitva volt, ez nekik egy védett kis kuckó ilyenkor, szeretik :)



2020.05.15

Sunday Misut gyilkolja a kozmiban, rendszeres játék ez köztük, és legalább Misu is rájön, hogy van nála erősebb is :D



2020.05.16

Aznap Stifler kiskutyáit látogattuk meg Szadán, de hazafelé meg kellett állni egy virágzó pipacsmezőn, hogy ezek a képek és ez a post, amit ITT OLVASHATTOK elkészülhessenek :)



2020.05.19

Misura került a fürdés sora, remekül lehet vele, hogy "csináljunk bolondot a kutyából" játékot játszani :D



Tarajos sárkánysül :D



Édesem teljes relax van szárítás alatt ❤ El is alszik a meleg légsugárban :)



Aznap még Sidney, azaz becsületes nevén Yggdrasil at Wendigo's Wind és barátja Milka is eljöttek Győrből wellnessezni a kozmetikába. Hát :D Azt a legnagyobb jóindulattal sem merem kijelenteni, hogy élvezték, de szépek lettek :D Egyesek szerint ez a gyerek egy az egyben apja, szerintem van egy jó adag Vatra is benne, nem csak Tigi, de mindig másnak látom, attól függően épp merre fordul :)


 

 



2020.05.21

Felrobbant a kozmi :D Jó hát fáradt voltam és olyankor ilyeneket szül az agyam és természetesen meg is kell valósítani :D



Így nézett ki az a kupac eredetiben :D Vatra úgy néz, mintha azt mondaná, nem én tettem! :D



Misunka... hát ehhez nem kellenek nagyon szavak. Teljesen szerelmes vagyok ebbe a kiskutyába ❤️ Azt hiszem, ez kölcsönös :)



2020.05.22

Munka után még mentünk 8 km-t erőltetett tempóban, meg is éreztem rendesen mire megvolt az a nagy kör, de nem csak én. Nem baj, jól esett a mozgás, a kutyáknak meg kell is ez.  



2020.05.23

Így néz ki az, amikor lecseszem az állatkát, mert szétrágta a töltőt, de ő inkább még enne belőle egy kicsit és hogy ezt nyomatékosítsa még pacsit is ad hozzá :D



Úgy néz ki, mint aki teljes mértékben megbánta bűneit, ugye???

 


Ezt bemásoltam akkorról amikor megtörtént, ez is aznap volt:D

"Misuka kapott karácsonyra barátnőmtől egy sípoló mikulássapkás csirkét, ami nem igazán bírja az igénybevételt, amit a kölök nyújt neki. A képen látható. Tegnap bejön a vendég, játék ajtó előtt hever, majd köszönés helyett megszólal: "Az egy f@sz?" 😅🤷‍♀️Szétröhögtük magunkat, de ez hagyján.... mai második vendég, belép az ajtón, köszön, majd a játékra mered. Na és vajon milyen kérdő mondat hagyta el a száját???? Pontosan az ami a tegnapiét 😁🤣 Nem értette miért röhögök annyira, hogy nem bírok megszólalni 😂"



Ez pedig egy nagyon aranyos csoportkép, aznapi két vendéggel és az enyémekkel, avagy Alíz, Misu, Cuki és Logan :) Alíz 9 évesen került mostani gazdáihoz és ő is egy bizonyíték arra, hogy igenis a felnőttként, sőt már korosodóbb kutyaként befogadott kutyák is teljesen beilleszkednek egy új családba ❤



2020.05.25

Kutyasuli végre megint, most Reni barátnőm is kijött velünk, és neki köszönhetjük azokat a csodálatos képeket, amiket ITT TUDTOK megnézni. 


2020.05.26

Arra lettem figyelmes munka közben, hogy Misu hangosan nyüszög, odanéztem és láttam, hogy nagyon intenzíven álmodik valamiről, annyira édes volt, meg kellett örökítenem ♥️




Hero itt már készen várt a gazdira, eközben Misu minden trükköt bevetett, hogy játékra csalja az urat, extrém aranyos mozdulatokkal, fetrengéssel próbálta Hero kedvét meghozni, aztán elvesztette a türelmét és bevetette a a nagy szőrös hátsójával való sodrást is :D De nem járt sikerrel, Hero inkább felugrott az ablakba, hogy hátha úgy lerázza a lelkes és játékos fiatalt :D




2020.05.29

Elég egy percre nyitva hagyni az ajtót, csak egyetlen percre. Misu máris eltulajdonít valamit. Most épp a papucsomat :D 



Aznap jöttek hozzánk Narancsék is, természetesen az állat egy kicsit sem tudja letagadni az anyukáját, sem a külsejében, sem a hangjában :D



Ha már itt voltak, akkor el kellett menni sétálni is, persze akit lehetett összecsődítettünk így az lett a vége, hogy 17 kutya sétált nagy boldogan a legteljesebb egyetértésben. Annyira nagyon jó volt, csak ritkán jönnek össze az ilyenek, hiszen Évi és Adriék sem a közelben laknak.  Erről viszont készült poszt is, IDE KATTINTVA kicsit átélhetitek, milyen is 17 kutyával sétálni :)



2020.05.30

Nem nagyon tudok hozzászólni, Vatra hozza a formát...



Kozmilakók :)



2020.05.31

Misu ahogy reggel várt engem. Dehogy kertészkedett egész éjszaka...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése