2018. december 27., csütörtök

2018.08.25 - Kaktuszmese

Ami most már karácsonyi kaktusszá avanzsált, sőt karácsony UTÁNI kaktusszá, hisz már régen meg szerettem volna írni ezt a posztot, csak idő hiányában nem sikerült. A történet másik főszereplője, Kata, aki nálam sokkal sikeresebben osztja be az idejét, már megírta akkor a saját szemszögéből, a sztorit megtaláljátok erre a más színű szövegre kattintva, a gyengébbek kedvért ez egy link :) 


Az én oldalamról ez úgy kezdődött, hogy megkérdezte a munkahelyemmel szemben lakó, hogy nem szeretnék-e egy kaktuszt, mondtam, hogy nem, nem igazán kedvelem őket, de azért megnéztem. A kaktusz egy fél kamionnyi hatalmas Lény volt, amiből szerintem vagy száz liter tequilát főzhettünk volna, de nem engedték. A bűne az volt, hogy az egyik gazdáját állandóan seggbe szúrta :D Meg amúgy is egy rakat kaktusz maradt még ezen kívül is. A kaktuszt minden vendégemnek ajánlgattam, de csak nem vitte el senki, aztán eszembe jutott Kata, aki folyton a kertészeti áruházak selejtes növényes polcairól vásárol félhalott, leértékelt növényeket, aztán sok szeretettel nevelgeti őket szépre. Persze azonnal kattogni kezdett az agya a kaktuszon. A méretek demonstrálására kapott egy ilyen képet, mert azt tudja, hogy mekkora Diesel. 



20180821_192807


A kaktusz sorsa tehát eldőlt, már csak a kivitelezést kellett megoldani, ezt Kata szuperül leírta a posztjában :) Én csak képeket mutatok róla. Mindenesetre Vatra és én is egészen jól szórakoztunk azon, ahogy Norbi és Kata megpróbálják átültetni a szörnyeteget, miközben az mindenkit megtámadott aki a közelébe került. A kocsim kerekén, Vatra farkában, Kata karjában is tüskék voltak. 

20180824_165301


Itt még nem tudtam mit mutogat, aztán megnéztem közelebbről is :D Meg jól meg is kértem, hogy lehetőség szerint LASSAN húzza ki a tüskéket, hogy meg tudjam örökíteni. 

20180824_165437

20180824_165516


Norbi segítségével a kaktusz aztán elfoglalta a helyét a saját magánál alig nagyobb autóban, aki a becses Boborján névre hallgat. Be lett kötve a biztonsági övvel és kitámogattuk mindenféle kutyás cuccokkal, amiket Kata autójában találtunk, illetve kölcsönvettük a csigái kókuszrost almát is kaktusz rögzítési célokra. Teljesen jól működött a dolog. 

20180824_170524


Vatra természetesen semmiféle buliból nem maradhatott ki, nem is tudom hogy ezt most tőosztásnak vagy minek nevezzem, de olyan jól sikerült, hogy itt már a hasában volt az öt kicsi raptor. Ültess egy bordert és kapsz mellé még másik öt apróbbat is. 

IMG_5374

IMG_5378


Mivel mindketten kocsival voltunk, és Katának még el kellett vezetnie 200 km-t haza, ezért valami jófajta jégbe hűtött alkohol helyett csak fagyiztunk egyet, majd egy óriásit beszélgettünk végre élőben is, miközben a kutyák a sáros tappancsaikkal ölelgettek meg bennünket. :) Valamikor kellene ismételni is. 

IMG_5402


Ez volt hát a LÉNY története.

Ez pedig a reklám helye, ami talán gyorsabban frissül, mint a blog, az a kutyák INSTAGRAM oldala, illetve a YOUTUBE csatornájuk is most már, a szokásos FACEBOOK oldaluk mellett. Mindegyiket követheted, vagy feliratkozhatsz, ha érdekel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése