2016. július 10., vasárnap

Az új kenneltag: Vatra


A jelenlegi helyzet az, hogy hat saját kutyával élek együtt, ebből négy veterán szuka, Fly több mint 15 éves, Necco és Jessie lassan 13, Diesel majdnem 8, egy majdnem veterán kan, Logan és Nafta, aki több, mint 3 éves. A társtulajdonban lévő kutyákról most nem beszélek, hiszen velük a félgazdi foglalkozik, ilyen szempontból most nekem nem számítanak, mert nem nálam élnek. De mivel a saját kutyáim átlagéletkora bőven a nyugdíjas kategória, ezért akartam már egy kiskutyát. Az eredeti terv az volt, hogy majd Nafta megörvendeztet egy szép, nagy alommal, és akkor majd abból egy marad nekem, egy megy társba valami szuper gazdihoz, egy merle kan, és egy fekete szuka pl. De az Élet ezt nem így gondolta, hanem úgy, hogy ez a kis köcsög állat kerüljön hozzám, amit én egy cseppet sem bánok :) Amikor meglátogattam őket, azóta ott motoszkált, hogy kell nekem ez a kölyök. A külleme picit lutri lesz, mert anyai ágon az egyik dédanyja Coca, és ott van benne York is kétszer, és nekem az a tapasztalatom az eddigi almaimnál, hogy Jessie és Coca baromi erőteljesen tudják hozni magukat, az alom anyja is engem kifejezetten Cocára emlékeztet, aki ugyan egy egészen korrekt felépítésű, egészséges kutya, csak éppen nem ezt a küllemet szeretném már látni az utódokban. 
Másrészt viszont anyai és apai ágon is ott van benne Leo (Eyes of The World Atlantis) ami nem hátrány, ő Necconak is az apja. Az egyik nagyapja Monty (Gethsemane at Wendigo's Wind) a G almomból, aki mára Interchampion, és bár kissé túl méretes, de nekem nagyon tetszik, a másik pedig Bacca (Wendevick Elgar), a belga kanom, aki viszont számos klónnal büszkélkedhet, még az unokái között is. Így aztán esélyes, hogy a gyerek is szép lesz, de mára már azt sem bánom, ha esetleg csoffadt munkakutya külleme lesz később, mert olyan képességei vannak, hogy qrvára nem fog érdekelni az sem ha csúf lesz :D Na szóval családfát félretéve, de azért a törzskönyvét nézegetve esélyes, hogy nagyon szép kutya lesz belőle, de az is, hogy nem annyira. Ez a fenti inkább kicsit saját magamnak ilyen agyalás volt, hogy hozzam, ne hozzam, mik az esélyek? :) Igazából ez a kiskutya ezzel a törzskönyvvel akár nálam is születhetett volna, küllemre lesz amilyen lesz, egészségügyileg nagyon valószínű, hogy teljesen rendben lesz, és idegrendszerileg is. Ez a saját idegrendszeremről kevésbé mondható el, amióta nálam lakik, de ez már egy csomó másik sztori :D Persze igyekeztem magam lebeszélni arról, hogy elhozzam, mert épp akkor hagytam ott a munkahelyem és költöztem vissza (egyelőre) anyámékhoz, akiknek már a hat kutyám is sok, nem hogy egy hetedik (és nyolcadik....) és hát természetesen nem szóltam előre az állat érkezéséről, mert akkor lehet mire hazaértem volna, minden cuccom gondosan becsomagolva várt volna a házunk előtt, a zár meg le lett volna cserélve az ajtón. Na de ők nem tenyésztői szemmel gondolkodnak, és nem úgy, hogy ki tudjak a mamzik még meddig lesznek velem, remélem még nagyon-nagyon sokáig, de nekik akkor is az lebeg a szemük előtt, hogy ez HÉT kutya. Na nem baj. 

A kölyök nevén agyaltam még nagyon sokat, J betűvel kellett, de nagyon tré, közhelyes dolgok jutottak csak eszembe. Nem akartam olyan nevet, ami minden második J betűsnek van, Jewel, Just valami stb. Mivel majd' minden állatom valami zenei vonatkozású nevet kap a végén a Junkies és a TCS dal a Juggler maradtak a szóba jöhető nevek. Drogosnak tán mégsem hívhatom a gyereket, egyébként is a Junkies név Neccora illett volna nagyon, ő is J betűs, és tényleg olyan a feje, mint aki folyamatosan be van szívva :D Így maradt a Juggler, de ez így persze túl egyszerű, és olyan név kellett, amiben benne van a kennelnevem is részben, plusz nem baj, ha utal a kölyök hívónevére is. A kölyök hívóneve Vatra, ez kb. már 3 éve megvan, mindig is akartam ezt a nevet adni vörös vagy sable szuka kutyának. A Vatra horvát szó, a jelentése tűz. Nem varta elem és nem vatera hirdetési oldal, hanem Vatra. (természetesen megint kicsesztem magammal, mert ha Angelnek vagy Fairynek hívom a gyereket, akkor lehet, hogy egyszerűbb a dolgom vele :D) Nevekben általában ha megakadok, akkor Kata vagy Gabi sietnek a segítségemre, most sem volt ez másképp, Kata fejéből pattant ki az ötlet, hogy Juggling With Wendigo's Fire vagy a Fire helyett Flame. Zseniális! Így a kölyök teljes neve Juggling With Wendigo's Flame of Forestry Farm lett. Minden elvárásomnak megfelel, szerepel benne a kennelnév, a tűz, J betűs és vagány és egyedi. A kölyök chipjének regisztrálásakor kérdezték a nevét is, mondtam, mire kb. WTF arccal nézett rám a kedvenc állatorvosaim egyike, mondom jó majd én beírom :D Szóval amint az látszik is, nem szeretek olyan nevet adni, ami csak úgy van és nem jelent számomra semmit, hisz a név kötelez. Bár ennyire szerintem senki nem bonyolítja túl ezt, mint én :) 

A gyerekért egy szép májusi napon indultunk útnak, már terveztem, hogy akkor végre hozom, de ez is úgy jött, hogy reggel úgy keltem fel, hogy én ma elmegyek a gyerekért. Szóltam tesómnak, akar-e egy kis világot látni, természetesen akart, de hozta a poggyászt is a két éves Liát, egyébként respect, mert az én autóm kész biológiai tuning egy két éves gyerek immunrendszerének. Bár tett egy gyenge kísérletet, hogy eljön, ha kitakarítom az autót, de mondtam, hogy akkor inkább nem jöttök, megyek egyedül XD Még emlékszem amikor egyszer vittem haza valakit, aki beült, és azt mondta, hogy ide már csak a vetőmagok kellenének, annyi port vittek be a kutyák már (ha még csak por lenne) Timi meg egyszer azt mondta, nem is mer a sötétben hátrafordulni az autómban, mert ki tudja miféle mikroorganizmusok nőnek benne... na szóval ezek után gyerekülés beszerel, gyerek beültet, tesóm beül, tesóm sógora beül mellém, és indulás. Egyébként nagyon gyorsan sikerült letekerni a közel 250 km-t :) 

Tőlem nem megszokott módon most csak telefonos képek vannak, mert én vezettem, Norbi csinált pár képet, azokból mutatok párat :)

Beszélgettünk a tanyán, az órák pedig repültek, ahogy mindig ott :)

13321037_610687762432095_2071352393_o.jpg


A kölyök hazafelé úgy viselkedett, mint aki élete rendkívül hosszú 10 hete alatt minden nap autózik :) Egyáltalán nem zavartatta magát semmitől, nem hányt be, nem volt rosszul, nem hisztizett, hogy őt most elszakítottuk anyucitól, tökéletesen viselkedett. Néha megrágcsálta Lia cuccait, de annyi belefér.

13329754_610687635765441_1863852209_n.jpg

13329916_610687655765439_517209339_n.jpg

13330399_610687535765451_1108751703_n.jpg


Ezt a képet elküldtem egy nagyon jó barátomnak, mire ő közölte, hogy ez a kölyök olyan, mint egy szőke, kék szemű plázacica. Háááát tény, hogy jól álcázza magát, de szerintem a gyerek készülésekor közrejátszhatott egy raptorfalka, esetleg a sátán maga is. De itt még cuki volt :D Azért én látom a szemében, hogy egy őrült kis köcsög lesz belőle :)

13342352_10204799334903247_1729488477_n.jpg


Hazaérve a kölyköt letettem a falka közepére, hogy ismerkedjenek. Anyu reakciója a látványra nem túl szalonképes, a TE NEM VAGY NORMÁLIS!!! még a legenyhébbek közé tartozott :D Apunak tetszett a kölyök :D, még meg is simogatta. Első 1-2 éjszaka még benn aludt a gyerek Flyjal és Logannel, akkor még abban a helyiségben, ami egyébként az ellető, de akkor még csak a kosaruk volt benn. Fly már benn tölti az éjszakákat, mert ha esik nehezen talál fedett helyet, mert nem lát, Logan meg fél a dörgéstől, és bár majdnem atombiztosnak gondolom a kerítésünket, de Logan hihetetlen teljesítményre képes, ha ugrásról van szó, így a biztonság kedvéért éjszaka nincs kinn. A többiek igen. Most már a gyerek is. Hamarosan hozok róla még képeket. Meg sztorikat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése