2016. június 15., szerda

A fedeztetés

Avagy így készült az "R" alom :)

Amikor Nafta tüzelni kezdett, nagyon izgatott lettem! Több okból is. Az első tervezett alom sajnos nem sikerült vele, üres maradt, bár mesterséges termékenyítés volt. Sikerülnie kellett volna, hisz belőttük a progeszteronszintet, és minden úgy történt ahogy annak történnie kell egy termékenyítés során. Igen ám, de Nafta nem egyszerű szuka, legalábbis ami a szaporodásbiológiai részét illeti, így utólag. De ne szaladjunk előre. Logant terveztem párjaként, mert mindkettő azt a bordertípust képviseli, ami nekem nagyon tetszik, mindkettő nagyon sportos, nagyon jó velük dolgozni, gyönyörűek is, mindegyik saját tenyésztésű kutyám, mindegyik makkegészséges, genetikai és fizikai szűrések alapján is, plusz ez az alom vonaltenyésztés Baccara, amiből nagyon rossz nem sülhet ki. :) Úgyhogy a tervek megvoltak :)

10603951_1131232886918016_4325228229438267024_o.jpg


Március 16.-án vettem észre, hogy tüzel Nafta. Aztán 17.-én azt is, hogy az anyja is tüzel. Ez lett a nehezítő körülmény, mivel hiába volt négy kennelem, Logan orrát nem lehet becsapni, Diesel pedig egy tapasztalt szuka, ráadásul még nimfomán is, Nafta meg egy kis hárpia, hogy lesz ebből fedezés? De Nafta okozott meglepetéseket, nem csak akkor. A 12. napig nem is erőltettem semmit, csak figyelgettem őket, lesz-e akció vagy sem. Érdekes, hogy Logan, mintha tudta volna, hogy Naftát fogja fedezni, valahogy nem is törődött Diesellel, de azért szegény Dizi töltött egy kevés időt a szalmabálák tetején, miközben Logan mókázni próbált Naftával. De csak mert féltékeny volt és a lányát elterelte az áhított szépfiútól folyton. Pluszban még Logant is elkergette Naftától, de csak azért, hogy ő imitálhasson fedezést a saját nőnemű lányán... 

11255256_1129256860448952_5621443915291904845_o.jpg


A 12. naptól Nafta szép lassan kezdett hajlandóságot mutatni arra, hogy létrehozza az R almot :) Igen ám, de valahogy sehogy nem tudta befedezni Logan. Nem részletezném napokra lebontva, de már mindkét kutya le volt nyírva mindenhol, hogy egy szál belógó szőr se zavarhassa őket, Nafta farkát körbe szigetelőszalagoztam, mert lenyírni mégsem akartam ronda lenne :D A hosszú szőröket elgumiztam, be voltak kenve magzatvízpótlóval, (olyan mint a síkosító, illetve az is, csak ellésnél használatos, és épp az volt kéznél) Naftát dombra állítottam, aztán lejtőre, hátha nem jó a magasság, aztán Logan állt raklapra hátha úgy jobb,  próbálták szabadon, próbálták megfogva, igazából egyiken sem múlott, Nafta hagyta, Logan meg fedezte volna, egész egyszerűen valamiért nem jött össze, de napokon keresztül sem... hosszú órákat töltöttem velük, egyre türelmetlenebbül, szegény Logan meg egyre kimerültebb volt. Mivel mindkét kutya velem volt, az állatorvosaim meg távol és folyamatosan dolgoztam így nem is akartam progtesztet csinálni, mert minek, ha egyszer ők csinálnák, csak nem jön össze nekik. Sehogy se volt jó... Nafta tüzelésének 18. napján veszett el a türelmem. Fogtam egy gumikesztyűt, egy műanyag kávéspoharat, egy katétert, meg egy 5 ml-es fecskendőt, és alkoholos kendőket. Milyen jó, hogy inszeminálok is a munkám során, igaz csak teheneket, de most jól jött a gyakorlat. Ahogy a szükséges kellékekkel vonultam le a kutyákhoz, ez általános derültséget keltett a telepen, élénk a fiúk fantáziája, találgatták, hogy kerül a sperma a kan kutyából a szukába :D Nem is szeretném részletezni, elég annyi, hogy egy tüzelő szukát mesterségesen termékenyíteni pofonegyszerű, ha vannak hozzá cuccok. Meg is történt, de már nem is reménykedtem semmiben, hiszen 18. napon eddig már majdnem minden szukám inkább befejezte a tüzelést, nem hogy akkor lettek volna jók... aznapra már békén is hagytam a kutyákat, bár Logan egyre lelkesebb volt, továbbra is fedezett volna... Ez április 4.-e volt, aztán 6.-án még mindig próbálkozott Logan, de egyre erőteljesebben, már habzott a szája, majdnem a tüdejét is kiköpte és csak nem jött össze, mondom utolsó próba, megfogom neki Naftát, aztán hagyom az egészet a francba, úgyis késő. Fogtam fogtam, Nafta egyszer csak nyüszíteni kezdett, végre összehozták a dolgot a HUSZADIK napon!!!! Ugrott az ebédszünetem aznapra, de nem is bántam :) 

12523830_1142797602428211_724749787691232400_n.jpg 



Hagytam is a dolgot néhány hétig, bár másnap Logan már teljesen közömbös volt Nafta iránt, de úgy tényleg nagyon, még csak meg se szaglászta többé. Ebből gondoltam, hogy valami csak sikerült, ha ilyen villámgyorsan fejezte be a tüzelést. A következő események már kicsit nem időrendben lesznek, mégis úgy gondolom ebbe a posztba tartoznak. Hogy ne legyen semmi egyszerű, Naftából a fedezés után egy héttel, gennyes, fehéres-zöldes váladék kezdett folyni. Első gondolata mi ilyenkor az embernek, bassza meg méhgyulladás... azonnal írtam a saját állatorvosunknak is, de épp nem volt elérhető, írtam állatorvos barátoknak is, sőt felhívtam a szombathelyi ügyeletet is. Igazából mindenki megnyugtatott, hogy ha nem iszik sokat, nincs rosszul, nem bűzös a váladék, és nem is sok, akkor valószínűleg nincs is nagy baj. Hát rosszul nem volt az állat, sőt másnap még egy 18 km-es túrán is részt vettünk az egész falkával, de azért frászban voltam végig, hogy nem elég, hogy vemhes nem lesz, de a méhét is elveszítheti a legszebb szukám... úgyhogy hétfőn el is mentem vele Sopronba, ahova járunk, ahol gyorsan megnyugodhattam, mert az ultrahangon is minden rendben volt a méhével, nem volt benne folyadék (akkor még mást sem láttunk) és nagyon kevés gennyes váladékot látott csak az orvosunk. Nafta megúszta egy egy hetes betadinos öblögetéssel... én meg aggódtam, hogy akkor lesznek e babák avagy sem. 

Általában nem tapogatom a vemhes szukáimat a 22. napnál előbb, de nagyon izgatott lesznek-e babák vagy sem, így a 19. napon finoman megtapogattam a hasát és bizony éreztem már két kis gombócot csúszkálni az ujjaim közt, VEMHES!!!! Majd kiugrottam a bőrömből a történtek után, hogy mégis lesznek kiskutyák, ha nem is sok :) Ezek a képek aznap készültek, 19 napos vemhesen :) A büszke apa részvételével, aki nem igazán tudta miről is van szó :D

A vemhesség további része zavartalanul telt, de az már egy következő poszt lesz.

12115808_1156661744375130_2168041083742709826_n.jpg


13151627_1164037726970865_6862163434542392205_n.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése