Már egy héttel az ellés előtt nagyon vártam rájuk. Ám amennyire lehetett Vatra kihúzta a végletekig és az idegeimen táncolt, mutatom miért...
Október 7.-én így napozott az udvar közepén... az sem zavarta különösebben, hogy elővettem a telefonomat és körbefotóztam... ez egy hülye alapjáraton is, de így imádom.
Itt már én tűkön ültem, mert a vemhessége 59. napján volt az utolsó fedeztetéstől, az elsőtől meg a 63.-on. Így aztán bármikor jöhettek volna a kiskutyák szerintem. Szerinte nem. Szerinte bazi nagy hassal farakás tetején kell dekkolni, frászt hozni rám, papucsban rohantam le, hogy leszedjem onnan, mert le akart ugrani...
Az ilyen jellegű tettei miatt szobafogságra ítéltem, mielőtt kinyírná magát. Bosszúból elrágta az infralámpa zsinórját, és így fetrengett az elletőládában, mintegy éreztetve velem azt, hogy tulajdonképpen én egy szemét vagyok, hogy nem hagyom az udvaron szórakozni és hogy ő most rettenetesen unatkozik.
Azért közben persze kiengedtem és sűrűn kinéztem rá, hogy nem óhajt-e éppen szülni, de általában valami hasonló képet láttam... Napok óta fél óránként lestem, vártam a kicsiket, egyre idegesebben, de sehol senki... az megnyugtató volt, hogy mozogtak benne, igazából csak attól tartottam, hogy a kölykök majd nem megszületnek, hanem kirágják magukat az anyjukból...
Október 14.-én már mondtam Móninak, hogy ő fogja közvetíteni az ellést. Van egy csoportom gazdijelölteknek, oda akartam, mert mindenki rettentően várta a kiskutyáját már. Aznap leesett a hője, de csak 37 C-ra, lejjebb nem. Ez már eleve furcsa volt, mert eddig kivétel nélkül napi 3x-i mérésnél minden szukámnak lement a hője bőven 37 C alá, na neki nem. De ő Vatra... Augusztus 10.-én volt először és 13.-án utoljára fedeztetve, ergo az utolsó fedeztetéstől számított 62. napon esett csak le a hője, ami azt gondolom nagyon a vége, hiszen valószínűleg előbb termékenyült és nem az utolsó fedezésnél, de ezt biztosra nem tudhatom. Aznap már nyugtalan volt, kaparászott, már kora délután is. Itt épp közöltem vele, hogy ha tetszik, ha nem, szülni fog és kész :D A szájában Logan szőre lóg, mert természetesen utolsó napos vemhesen is a legjobb móka a labdáért induló másik kutyából szőrt kitépni...
Bekészítettem magamnak egy könyvet este, hogy akkor majd ott szépen elleszünk. Hát... nyugodtan alhattam volna egész éjszaka, mert Vatra nem óhajtott szülni, minden jel ellenére sem még éjjel. Nyugtalan volt, forgolódott, a lábait nyalogatta, nem hagyott aludni sem. De az éjszakát így töltöttük kb. Elolvastam mellette a közel 500 oldalas könyvet :D
Végre hajnali négy órakor megszületett az első kiskutya, farral, és picike volt nagyon, egy blue-merle kislány. Már kezdtem örülni, hogy ha mind ekkora lesz, akkor könnyen fog elleni, de korai volt az öröm. A kölyök egészséges volt, hangos és eleven, azonnal elkezdett enni. Furcsállottam, hogy egyszer csak lógott a burok Vatrából, de semmi tolófájás, kibontottam a kiskutyát, megtörölgettem, aztán odaraktam Vatrának, ő egyből tudta, hogy is kell bánni a kicsivel :)
A következő kiskutya csak rá két órával tudott megszületni, úgy, hogy végig elértem a kölyköt, de nem tudtam sehogy megfogni, egyszerűen nem jött ki annyira, hogy meg lehessen fogni, pedig ő fejjel volt előre, tolófájások semmi. Nem szoktam ellés alatt oxitocint adni, csak utána, de most adtam neki, különben nem biztos, hogy túlélte volna az a kiskutya, így is csoda volt. Vatra is nagyon nagyon megszenvedte. Általában 30-60 percenként szoktak a kiskutyák jönni egymás után, hát most nem. Ő szintén egy blue-merle szuka, gyönyörű fejjel, nagy fehér mintával.
A harmadik viszonylag gyorsan jött, de itt is én szedtem ki és farral, tolófájás nulla... még csak nem is láttam a kutyán, hogy nyomna vagy valami, kizárólag akkor ha épp elértem a kölyköt és tudtam tartani, hogy legalább vissza ne csússzon. Viszont elsőre azt hittem a szemem káprázik, mert miféle szín ez? :D Sima sable nem lehet, az sötétbarna-fekete, születéskor. Az eddig általam látott sable merlék meg foltosak voltak születéskor, találgattam, hogy talán kék sable? Vagy kék sable merle? De úgy tűnik egyik sem, hanem Vattuszka színű, sable merle, de foltok nélkül.
Aztán ismét két óra várakozás és még egy kis adag oxitocin után nagy nehezen kibújt az első fiú, egy óriási, bluemerle tri kiskutya. Ez volt reggel 9 körül.
Aztán sokáig semmi, illetve kiskutya a szülőútban, orral előre, de egyszerűen nem mozdult semerre. Két órát küzdöttem Vatrával, hogy hátha megszüli és kijön, biztos voltam benne, hogy a kölyöknek már annyi, nem élhet túl ennyi időt, de mivel már a szülőútban volt, bíztam benne, hogy ki fog jönni, ahogy a többi. Nem jött. Fájások nulla. Kölyöknek épp csak az orra hegyét értem el, megfogni nem tudtam, se előre se hátra nem mozdult. Dórával közben tartottuk a kontaktot hol tartunk, meg akartam kérdezni, hogy adhatok-e még neki oxit, mert nekem már nagyon úgy tűnt, hogy a fáradt izmokra kb. pont semmit nem hat, aztán Dóra odaadta a telefont Gábornak, a dokinak, hogy mondjam el én a szitut, ne kelljen már közvetíteni és arra jutottunk, hogy inkább beviszem, mielőtt nagyobb baj történik. Mennyire jó döntés volt..
Rendelőben még megpróbáltuk kihúzni a kölyköt finoman, Vatrát két lábra állítva egy picit kijjebb csúszott, de a finom húzásra sem mozdult. Így muszáj volt a császár mellett dönteni ott hirtelen, és mint az kiderült, azért nem mozdult a kölyök se előre se hátra, mert rácsavarodott a méh, így lehetett volna sokkal sokkal nagyobb bajuk is... Teljesen rosszul voltam, mert lehet, hogy ez rutinműtét, de nekem még nem volt soha császáros kutyám, aggódtam Vatráért, aggódtam a piciért, az ultrahangon láttuk hogy ÉL, több órás küzdés után is élt a kiskutya. Akkor már 30 órája voltam ébren, a mosott szar különbül nézhetett ki nálam, a kulcsom az állatpatikában maradt, a telefonom a kocsiban, az irataim is, a patika bezárt, a kulcsa Dóránál aki viszont bemosakodott Vatra műtétjéhez. Így leültem a váróba, támasztottam a fejem és vártam és aggódtam. Aztán hallottam egy hangot, hogy "él". Egyszerre örültem és egyszerre ijedtem meg, hogy most ki? Vatra vagy a kölyök? Aztán meghallottam a kiskutya visítását amit aztán abba sem hagyott még akkor sem amikor bemehettem hozzájuk. Belenéztem a dobozba amibe tették, egy óriási, gyönyörű, sable kan kiskutya visítozott szembe velem. Kezet mostam, hogy megfoghassam, de annyira fáradt voltam, hogy Dóra szólt rám, hogy töröljem már meg a kezem, mert így is fázik szerencsétlen kölyök, nem hogy ha még össze is vizezem. Akkor hagyta abba a visítást a kiskutya, amikor betettük a pulcsim, meg a pólóm közé, ott kényelmesen elhelyezkedett és elhallgatott a melegben. A képeken épp már a hazaérkezés pillanata :)
Itt már majdnem összeestem annyira fáradt voltam, de kivittem a kiskutyát, betettem a többiekhez, aztán Vatrát, aztán mentem ki a táskámért, de Vatra már félkómásan de beugrott a kölykökhöz és etette őket.
Ezek a képek pedig már másnap készültek a kis családról, amikor már mindenki nagyjából kialudta magát, a picik szárazak voltak és babaillatúak, Vattuszka pedig tökéletes anyaként viselkedett velük, mintha egész életében ezt csinálta volna.
Csináltam róluk egyesével is, igaz csak telefonos, de jobb, mint a semmi. Folyton rohanok, nem volt időm itt se rendes fotózásra, ráadásul kiskutyát egyedül közel sem egyszerű...
Blue-merle pici lány, akiről csak később derült ki, hogy tulajdonképpen tricolor :)
Blue merle kislány
Sable-merle kislány, itt valami enyhe pici foltok azért látszanak rajta
Blue-merle tricolor kan, pont mint Merlin picinek :)
Sable kispasi, akiről azt mondtam Móninak, hogy az övé lesz. Nem hitt nekem, aztán az Univerzum is egyet értett velem :D
Együtt :)
Hogy Vattuszkának legyen elég teje és az jó minőségű legyen, ilyen vacsikat kapott a szoptatás alatt. A csúcs az volt, hogy az amúgy 15 kg-os kutya másfél-két kg húst és belsőséget tolt be naponta, ez a normál adagjának 8-9x-ese... de volt is tej bőven, a kicsik úgy fejlődtek öröm volt nézni. Itt a tálban sneci, marhagyomor, marhamáj, csirkecombfilé, csontliszt. Az első két hétben ráadásul szegénynek nagyon étvágya sem volt, mert antibiotikumot kellett szednie, amitől viszont fájt a gyomra. De azért hősiesen ette amit kapott.
Itt kizártam a kölyköktől, hogy végre egy picit mozogjon is, mire úgy nézett rám, hogy azonnal engedjem be, különben lebontja a kerítést...
Itt pedig a hat napos csepp kiskutya ismerkedik az apjával, vagyis inkább fordítva :) Tigi végig nagy nagy szeretettel közeledett a kiskutyákhoz, tisztogatta őket, játszott velük :)
