2018. július 21., szombat

2018.06.16 - Kutyás túra bringával - Kőszeg

Az ötlet onnan jött, hogy Anett rám írt chaten, hogy még egy csomó spániel kiskutyája eladó és nem tudja őket egyedül fotózni, és hogy így sose lesz gazdájuk, hisz nem látja őket a nép. Mondtam neki, hogy majd én segítek... de mivel gyönyörű helyen lakik, Kőszegen, ami tele van szuper kirándulós helyekkel, ezért kössük össze a kiskutyafotózást túrával, és hogy akkor ne legyünk már annyira lassúak és ne menjen el az egész nap, mindezt tegyük részben bringával. A kölykökről készült képek már akkor felkerültek ide, és egy napon belül lett gazdija az egész alomnak :) A varázsképek hatalma ugye? :) Ha lemaradtatok róla itt található meg a Westray spániel alomról szóló bejegyzés, érdemes visszapillantani rájuk, mert a spániel kölyöknél kevés aranyosabb dolog létezik a világon. Komolyan. 

Amióta tudom, hogy is kell három mozdulattal bepakolni az audiba a bringámat azóta nincs megállás sokat megyünk még ha nem is minden sétáról számolok itt be, azért a nagyját szoktam hozni, mert imádom visszanézni ahogy változik a környezet az évszakokkal. Most viszont szóltam Norbinak aki szintén szeret bringával csavarogni, így most az ő autójába cuccoltunk, és indultunk Kőszegre. Vatra természetesen letáborozott a tuctuc doboz tetején és onnan bámult előre világító kék szemekkel, de menet közben nem tudtam lefotózni, mert rázkódott az autó, de elég viccesen nézett ki. Az érkezés pillanata viszont meg lett örökítve, rohanásra, kalandra éhes kutyákkal, Vatrával a doboz tetején :)

20180616_080259



Ő itt Ellie, Anett kutyája, és csak azért csináltam róla ezt a képet, mert ha nem tudja, hogy fényképezik, akkor normális a feje. Majd nézzétek meg a többin. Mint akit vernek :D Pedig nem.

DSC_3569_s


Az első pihenőnél, ami olyan 3-4 km után követezett be, természetesen ki kellett használni a padok adta lehetőségeket, csoportképre :) Menet közben egyébként relatív keveset fotóztam, azaz inkább semmit, mert folyton változtak a fényviszonyok és a kutyák szanaszéjjel és gyors tempóban mozogtak, egy rakat homályos képhez, hangyaméretű kutyákkal valahol a távolban pedig nem volt kedvem, maradtak inkább az ehhez hasonlóak :)

DSC_3573_s


Az elképzelés egyébként nagyon klassz volt, hogy szépen végigtekerünk a hegyen, a valóságban viszont inkább úgy nézett ki, hogy toltuk a bringát a meredek részeken :) Ami még fontos és tanulópénz volt nekünk, az az, hogy hiába a bringa és hiába bírják a kutyák, a tappancsuk nem bírja a tempót. Megtettük más máskor is ugyanezt a távot ezekkel a kutyákkal, és nem volt semmi bajuk, most viszont mindegyiknek ledörzsölte a talaj a tappancsát, értem ezalatt a sajátjaimat, illetve Anett egyik borderének is, de ezek az őrültek nem jeleztek fájdalmat, csak a legvégén. Azt hiszem egyrészt a tempón is kell csökkenteni majd illetve beszerzek valami mancsvédő krémet nekik megelőzés céljából. A másik gondolatom az az volt, hogy nem is a sebesség, hanem a hőmérséklet miatt lehetett? Legutóbb még nem volt meleg amikor erre jártunk, most viszont igen. Egyelőre nem tudom, de legközelebb gyakrabban ellenőrizzük a tappancsokat, hogy ha valakinek elkezd ledörzsölődni máris tehessünk ellene. Erre vonatkozóan tippeket adhattok kommentben ha van hasonló tapasztalatotok. 

Ez már a vége felé készült, a Hét Forrás feletti lépcsőkön először, mert valami osztálykirándulás miatt hemzsegtek a gyerekek lejjebb, szerencsére nem voltak sokáig. 

DSC_3596_s

DSC_3600_s


Aztán amikor lejutottunk végre Tigi úgy gondolta, hogy kicsit lehűti magát a vízben.

DSC_3623

DSC_3624

DSC_3626


A megfáradt vándorok, miután felfrissítették magukat a forrásvízből és vízben. Mi is ittunk belőle :)

DSC_3635_s


Anett szeretett volna Caddyvel ilyen pózolós képet, mondtam, hogy ez az objektív nem ilyen célokra való de azért megpróbáltuk. Jobb lett, mint számítottam rá, de azért közel sem vagyok vele elégedett.

DSC_3641_s

DSC_3643_s


Vattuszka pedig úgy gondolta, hogy hűsölni a páfrányok közt a legjobb, ehhez hasonló képeket szeretnék még majd a többiekkel is, egész úton páfrányokat kerestem, de nem voltak, csak itt :) Láttam más fotós csoportokban zseniális páfrányos képeket, és tudom, hogy a cuccom alkalmas is rá, első próbálkozásnak nem lett rossz, de van még hova fejlődni ezen a téren is. 

DSC_3652_s

DSC_3653_s


Ő meg itt szerintem a nyolcadik vezérnek képzelte magát, azt már le se merem írni miféle egoistának hangzó megjegyzést kaptam erre a képre saját magáról :D Hazafelé még vettünk valami gyros szerű kaját, aminek az illatára a kutyák zsinórban lógtak kifele az autó hátuljából, mert kinyitottuk, nehogy túlmelegedjen. De nem kaptak :) Kaptak este helyette mást, valami nyerset, nem tudom mi volt az aznapi menüjük. 

DSC_3660_s


Így a végére pedig a legkisebb túratárs, aki egyébként a legjobban bírta és zseniális mocsokban fetrengős videók készültek róla út közben. Bármennyire is megtévesztőek ezek a képek, a kutya él, és azóta találkoztunk is már Szombathelyen is a kiállításon. 

DSC_3665

DSC_3670

DSC_3672

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése