2017. április 1., szombat

2017.01.04 Így készült az S alom

Nafta előző alma, aki olvassa a blogot rendszeresen, az tudja, elég nehezen jött össze, sőt legelőször üres is maradt, ezért aztán már a fedeztetés előtt aggódtam, hogy hogy is fogjuk összehozni, meg agyaltam, hova menjünk mesterségesre, mert most már sajnos nem jutok hozzá az ahhoz szükséges kellékekhez, hogy megcsináljam, szóval para volt. Aki nem olvasta az előző fedeztetés nehézségeit, az most ITT megteheti. Szóval ehhez hasonlót vártam most is. A különbség kezdetben annyi volt, hogy Nafta már a tüzelése 9. napján fűrészbakot játszott Logannek, az meg nyálcsorgatva rohangált utána, persze kizárólag felügyelettel, nehogy befedezze. Felhívtam Katát, hogy tudom még korai, de azért én tennék egy próbát... elvittem Naftát Montyhoz, futottak két tiszteletkört, Monty odaszagolt miről is van szó, és úgy 3 percen belül össze voltak ragadva. Annyi időm nem volt, hogy ezen ledöbbenjek :D Se megfogni nem kellett, semmi... Elsőre nem sokáig ragadtak össze, de Monty nem is hagyta annyiba a dolgot, azonnal rámászott még egyszer, na akkor már ahogy kell összeragadtak, mi meg álltunk Katával a -12 C-ban, és vártuk, hogy végezzenek :D Aztán lazán összejött mg másnap is egyszer, meg negyedik nap is egyszer. Szóval bíztam benne, hogy sikeres volt a dolog. Kata közben bőszen magyarázta Montynak, hogy nehogy legyen sable merle kan, ez olyan jól sikerült, hogy se kan, se szuka nem lett, nem hogy merle de még szimpla változatban se :D Utólag nem bánom, mert ha megtartok egy kilencedik kutyát, az tuti, hogy mehetek a híd alá :D De majd legközelebb. De ez már egy következő történet. 


Ez a kép mondjuk már a fedeztetés UTÁN készült, de szerintem elég vicces :D


DSC_3453_


Együtt Nafta és Monty <3

DSC_3455_small


Akció közben

DSC_3463_


Természetesen NEM azért választottam Montyt, mert mindig is tetszett, mert nagy méretű, intelligens, apportos, határozott, domináns, de nem agresszív kutya, fáradhatatlanul terel, munkavizsgája van, BH II. vizsgája van,  a kék szeme és furcsa színe ellenére így is Interchampion, és mert a törzskönyve nagyon is illik Naftáéhoz, hiszen vonaltenyésztés nekem nagyon tetsző kutyákra, valamint minden egészségügyi szűrése rendben van, ahogy Naftának is. Ja az is mellékes, hogy az eddigi almai közül azok, amelyek valamilyen Bacca utódtól születtek, azok mind nagyon szépek lettek, olyanok, amit látni szeretnék a saját utódaim közt is. Dehogyis! Kizárólag azért Monty, hogy már megint megkaphassam a sok gyökértől, hogy színre tenyésztek (nem mintha különösebben érdekelnének...)  :D Hiszen ebből a párosból lehetett volna fekete-fehér, blue-merle, kék-fehér, slate-merle, tricolor, merle tricolor, kék tricolor, slatemerle tricolor, sable, sable merle, kék sable, kék sable merle kölyök is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése