2014. április 3., csütörtök

Luxemburgi kiruccanás :)

Ahol Dóri és Darinka azt hitték mind meghalunk :D Azzal kezdődött, hogy lecsaltam őket Halásziba, amiről már volt részletes beszámoló a blogon :) Az oka pedig az volt, hogy együtt akartunk menni Luxemburgba Dóri új és fél kutyájáért, aki nem más, mint az azóta kamaszkorba lépett Grappa :) 

Nem untatnék senkit a részletekkel, miért akartam ezt a kölyköt és miért Dórival van közösben, a lényeg az, hogy kellett és ha kell akkor jön :) Előtte elég zúzós hetem volt, meló, halászi kutyástábor temetéssel spékelve, szóval nem voltam épp kipihent induláskor, meg az azon a héten fogyasztott alkoholmennyiség sem tett jót a közérzetemnek XD Ha jól emlékszem 1200 km volt az út, oda-vissza 2400, alvás nélkül 28 óra alatt, és végig én vezettem :D Dóri rettentően be volt tojva, egyrészt mert az autóm négy évvel idősebb nála, másrészt szerinte gyorsan hajtottam (nem igaz, mert a 180 nem gyors XD) Este indultunk, mert szeretek éjszaka vezetni, mert kevesebb a gyökér az úton, mint nappal és tudtam, hogy nem fogok aludni, ezért a dolog álmosabb része ha nappal van, akkor a fény segít ébren maradni. Ha már a német kávé nem, mert egész egyszerűen ihatatlanul rossz volt, amúgy sem iszom sok kávét, de akkor muszáj volt ébren maradni, tehát kellett a sok méreg, kávé és redbull. No de nem kell a sok rizsa, sok nevetés és hülyéskedés közepette kiértünk a jószágért. Kicsike volt, puha, bátor, szőrös és jóillatú :) kis kékbálna. Kaptunk is a kölyökcsomagban egy kis kék plüss bálnát, ha már a törzskönyvi utóneve a rettentő idétlen Keiko The Movie Star lett :D Mondjuk lehetett volna akár Kung Fu Panda is :D Még egy fokkal jobb is lenne :D

Hát ilyen volt, itt van ő, tavaly augusztus elején, teljes hivatalos nevén: Flying Heartbreakers Keiko The Movie Star azaz Grappa.

DSC_2507

Grappa, aki anyája (Grappa's Blue Mgic at WW) után kapta a nevét, de amúgy illik is rá :)

Monique a tenyésztője pedig egy végtelenül kedves és jóindulatú nő, előtte és azóta is folyamatos kapcsolatban vagyunk :) 

DSC_2418

A kisjószág pedig ígéretes nagyon. Apja ausztrál vörös, anyja kék tricolor, ő meg egy igazi őrült és a védjegye lett az ásítása :) De erről majd később :) Most nézegessétek az utazás galériáját, már akit érdekel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése